December 19.-én délután az usziban megtartottuk ezévi záró,Karácsonyi bulinkat.Ezzel egyidőben,minden gyerek örömére beköszöntött a fehér tél is, óriási hóesés kiséretében igyekeztünk eljutni, araszolni az uszodába, van akinek ez sikerült de voltak páran, akik hóakadály miatt sajnos nem tudtak eljönni.
Talán a hóesésnek, az év végi fáradságnak is köszönhetően, a vizben az első negyedórában a társaság kissé szétszórt volt, de a humorérzék,a vidám hangulat, egy kis pedagógia, valamint Ivett néni segitségével végül sikerült egy felszabadult hangulatú, játékokban gazdag vizi bulin résztvennünk.
Hatalmas volt az ijedtség, hiszen megjelentek az eddig nem járó, esetleg elvált szülők, akiknek a gyerekek bizonyitani akartak. A sok játék átsegítette a tanulókat a kezdeti nehézségeken, és mekgezdődött az önfeledt játék.
Jó volt, hogy együtt volt a csapat és mindenki megtalálta a maga örömét a hullámok és a barátok között.
Csodás volt, hogy együtt játszottak az egészséges és sérült gyerekek akiknek ez a buli maradandó kellemes élményeket adott.
Ezúton is köszönöm Marikának és a lányoknak a sok szép kézzel készitett kis ajándékot,melyeket a Karácsonyfánkra fogok akasztani.
Az első foglalkozásaink január 9.én lesznek,a megszokott időben.
Addig is Mindenkinek Áldott Békés Ünnepeket és jó pihenést kivánok.
Találkozunk 2010 január.9 én.
sziasztok Eszti néni